Szeretném a figyelmetekbe ajánlani Gregory Maguire könyvsorozatát, aki Óz Birodalmának rejtelmeit tárja fel előttünk. Idén novemberben jelent meg a negyedik kötet, ami ismét a sárga köves útra vezet bennünket.
Az első részben a zöldbőrű boszorkány, Elfaba életét meséli el nekünk a szerző, valamint Óz hatalomra törésének folyamatát. Emberek, kvarangyok, nyugorok, gillikinek és rengeteg nép él együtt békében. Ám hamarosan megérkezik egy titokzatos Varázsló, egyenesen az égből, hogy átvegye a hatalmat. Intézkedései nyomán kizsákmányolás, pusztulás és rabszolgaság sújtja az országot. A gyengéket leigázzák, az intelligens, beszélő és gondolkozó állatokat lelketlenekké degradálják; lassan kezd épülni a hatalom terjeszkedésének rettenetes jelképe, a Sárgaköves út.
Ebben a világban születik meg Elfaba – a Nyugati Boszorkány – zöld színű bőrrel és tűhegyes fogakkal. Iskolába jár, összebarátkozik a rendkívül népszerű, szépségéről híres Glindával. Társaságukhoz csatlakozott később Elfaba húga, aki karok nélkül született, ezért állandó segítségre szorult. Nővére szinte mindig mellette állt, ám ő egy nap hirtelen eltűnt.
Elfaba a saját feje után ment, az ellenállást és a magányos küzdelmet választotta. Nemes célokért harcolt, hol békés, hol kevésbé békés eszközökkel, és mindeközben mélyebb, komolyabb, érzésekkel rendelkezett, mint hátrahagyott, felszínes barátai. Időközben szerelmes lett (a második kötet főszereplője a fia), ez komoly hatással volt egész hátralévő létére. Végigkíséri életét a mágia, a varázslat, a politika és a család, ami mindig többet vár el tőle, mint amennyit valaha is adott Elfabának. Semmi eredendő gonoszság nem derül ki a felvázolt életrajzából, ami miatt haragudhatnánk rá. Egyszerűen másnak született, mint a többiek, saját meggyőződése szerint cselekedett, úgy élte az életét, ahogy jónak gondolta.
A könyv olvasása során felmerül a kérdés: ki számít gonosznak? Erről maga Elfaba a következő szavakkal nyilatkozik: „Akiket gonosznak tartanak, általában nem rosszabbak nálunk [az átlagos embereknél]. Azoktól kell tartani, akiket jónak mondanak vagy jobbak az átlagnál.”
Gregory Maguire regénye többrétegű, ezért különböző módon értelmezhető. Olvashatjuk a könyvet úgy, mint Elfaba életrajzát, a lányét, aki zöld bőrrel született, de bátorságával és éles eszével kitűnt a tömegből és elszántan küzdött a céljaiért. Olvashatjuk propagandaként, melyben a Varázsló egy zsarnok, aki az egész birodalmat sajátjának akarja tudni. Csak az embereket tekinti értelmes lénynek, hiába beszélnek az Állatok, ő egyszerű állatoknak tartja őket. Kémrendszerével minden árulót képes elfogni, valóságos diktatúrát teremt. Görbe tükörként is felfoghatjuk a könyvet, mint a kis Elfaba üvegfúvótól kapott pirosban játszó tükördarabját, amiben – még ha torzul is –, de a mi világunk tükröződik vissza.
Aki elolvassa Gregory Maguire csodálatos regényét, az soha többé nem tud ugyanolyan szemmel nézni az L. Frank Baum teremtette Óz-világra. A finom humorral átszőtt, mágiával fűszerezett történet nem ér véget Elfaba életével. Gregory Maguire megírta már a Nyugati Boszorkány fiának történetét, majd az Oroszlán sorsát követte nyomon, a negyedik részben pedig ismét Smaragdvárosba repít minket.
